Alekszandr Picsuskin


52-rendbeli gyilkosságért állítják bíróság elé az úgynevezett bitcevszkij rémet. Alekszandr Picsuskin (Alexander Pichushkin) pere szeptember 13-án kezdődik Moszkvában jelentették be az orosz fővárosban. A legalább két hónaposra tervezett tárgyaláson Picsuskint csak 52 különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják, holott a férfi a nyomozás során azt vallotta, hogy 63 embert ölt meg 1992 és 2006 között. A 11 kérdéses gyilkosság ügyében még folyik a nyomozás közölte Jurij Szemin moszkvai ügyész.
Áldozatai közül sokat, legalább 20 nőt személyesen is ismert. Mint mondta, csak véletlenül fogták el egy rutinszerű igazoltatás során, de ezzel sok ember életét mentették meg, mert ha nem kerül rendőrkézre, soha nem hagyta volna abba a gyilkolást. A 33 éves férfi különösen az elmúlt két évben aktivizálódott: mintegy 16 emberrel végzett. Ez egybevág azzal, hogy 2000 után emelkedett az emberölések száma, és egyre több holttestet találtak parkokban és más közterületen az orosz fővárosban.
Legutolsó áldozata egy 36 éves nő volt, aki azonban eltűnése eltt cetlit hagyott hátra rokonainak arról, hogy Picsuskinnal ment el sétálni a dél-moszkvai Bitcevszkij parkba. A számos elfogott, gyanúsnak mondott személy után épp e cetlinek köszönhetően került rendőrkézre az édesanyjával egyedül élő Picsuskin.
A rém bevallotta a gyilkosságot és még a kalapácsot is átadta a rendőröknek, amellyel agyonverte a nőt. A férfi hamarosan igen beszédesnek bizonyult: a nyomozók az ő aktív részvételével tárták fel a gyilkosságokat, találtak rá több holttestre. A gyanúsított ezek mellett további gyilkosságokat vállalt magára. (Igaz, ebben bizarr büszkeség is szerepet játszhat: Picsuskin megdönthetné a XX. század legtöbb áldozatát szedő orosz sorozatgyilkos bizarr rekordját. Andrej Csikalo 1982 és 1990 között 53 gyermekkel és nővel végzett.)
Picsuskin áldozatainak többsége idős férfi volt, akiket a parkba hívott sakkozni, majd miután összebarátkoztak, itatni kezdte őket vodkával. Mikor már túl részegek voltak ahhoz, hogy védekezhessenek, hátulról leütötte, majd halálra verte őket egy kalapáccsal, illetve egy bunkósbottal. Az áruházi rakodó első áldozata azonban 18 éves osztálytársa volt, akit barátnője miatt dobott ki az ablakon. Később a lánnyal is végzett.
Bár Picsuskin elmondása szerint a sakktábla 64 mezjét akarta áldozataival kitölteni - minden egyes gyilkosság után egy mezőt bejelölt a sakktáblán egy kereszttel -, máskor úgy nyilatkozott, hogy az öldöklést sosem hagyta volna abba, ha nem fogják el. "Gyilkosságok nélkül élni éppen olyan, mintha nem ennénk" - jelentette ki. "Muszáj volt megtennem, értik? Úgy éreztem, én vagyok ezeknek az embereknek az atyja, és kinyitottam előttük egy új élet kapuját. Új életet adtam nekik" - tette hozzá. Az orvosok által beszámíthatónak minősített férfi maga kérte, hogy nyilvános tárgyaláson, esküdtszék döntsön sorsáról. Oroszországban jelenleg moratórium van érvényben a halálbüntetésre, így ha bűnösnek minősül, életfogytiglan várja.